

Kikhez szólunk?
Egyrészt a rendészet, a magánbiztonság, a közigazgatás, a kritikus infrastruktúrák, létfontosságú rendszerelemek, oktatási intézmények területén dolgozó vezetőkhöz. Nekik tudniuk kell, hogy szervezeteikre, intézményeikre nézve milyen veszélyei vannak a radikalizációnak, a vallási szélsőségeknek, és mint közép- és felsővezetők mit tehetnek ezek ellen. Másrészt az alkalmazottakat, tanulókat, ügyfeleket is meg szeretnénk szólítani. Nekik is fontos tudniuk, hogy a szélsőséges magatartások milyen veszélyt jelentenek az egyes emberekre és közösségeikre, és hogy a megelőzésben milyen szerepük van az egyéneknek.
Magánvállalkozások cégvezetői felkérésére is szívesen tartunk olyan interaktív előadásokat, tréningeket, amelyek a radikalizáció, a vallási szélsőségek veszélyeire hívja fel a figyelmet. A megelőzéshez jó ötleteket, gondolatokat gyűjtünk és osztunk meg a résztvevőkkel.
Előadások és tréningek szervezése olyan
- szakembereknek, akik fiatalokkal foglalkoznak;
- menedzsmentnek, aki kritikus infrastruktúrák irányítását, vezetését látja el;
- gazdasági szakembereknek, döntéshozóknak, akik a cégüket/vállalkozásukat biztonságban akarják tudni;
- szakembereknek, akik a magánbiztonság, illetve a hivatalos, állami, valamint önkormányzati rendészet területén dolgoznak, szolgálnak;
- iskolásoknak, fiataloknak, akik elsősorban az online térben, a közösségi médiában ki vannak téve a radikalizmus veszélyeinek;
- 12 évnél idősebb fiataloknak, akik részére fontos a nagy világvallások ismertetése (nem hitoktatás jelleggel), a szekták, a vallási és egyéb szélsőségek veszélyeire történő figyelemfelhívás, kiemelten az internet és a közösségi médiák tekintetében, a gyűlölet kialakulása és hatása a csoportokra.
A dolgozók részére ismertető előadások megtartása arról, hogy a szélsőséges magatartások milyen veszélyt jelentenek a társadalomra, és a megelőzésben milyen szerepük van az egyéneknek.
Az előadások, tréningek alkalmával a radikalizációt megelőzni kívánó jó ötletek, gondolatok gyűjtése, és beépítése a további tréninganyagaiba szintén fontos feladat számunkra.
Az előadások, tréningek alkalmával a radikalizációt megelőzni kívánó jó ötletek, gondolatok gyűjtése, és beépítése a további tréninganyagaiba szintén fontos feladat számunkra.
Kiss Gábor egyéni vállalkozó
Nyilvántartási szám: 56867567Felnőttképzési szám: B/2022/000335