Január 7-én volt az 50. évfordulója a balassagyarmati túszdrámának.
A karácsonyi ünnepeket túlélve, egy-két plusz kilóval gyarapodva, az Óévértékelést követően hátra dőlve terveztem az idei év kezdetét, de olyan hiányérzetem volt. Korábbi tanulmányaim és a terrorelhárítás területén szerzett szakmai tapasztalatom jelezte, hogy valamit elfelejtettem. Az íróasztalnál dolgoztam, mikor eszembe ötlött, és oly melegséggel töltött el, hogy pár hónapja évfordulót tartottam, és mindenki életében fontos kerek évszámhoz értem, 50 lettem. Eszembe jutott a jubileum, amit családommal Prágában töltöttem és gyermekeim büszke arca, hogy apukájuk nem csak a munkában, de a biológiai életben is elért valamit, és akkor villámcsapásként ért, hogy nem csak én lettem koros, hanem, már 50 éve történt a korábbi rendszer legsúlyosabb túszejtése, terrorcselekménye Balassagyarmaton, ahol két tinédzser fegyverrel húsz lányt foglyul ejtett.
Olvasmányaimra visszaemlékezve, ami 1973. január 07-én 22 óra után történt, az nem csak a balassagyarmati kollégium lány lakóit, hanem a rendvédelmi szerveket is felkészületlenül érte, és külföldi segítséggel öt napos titokban tartott akció keretében tudták a hatóságok a túszdrámát felszámolni. Az egyik támadót mesterlövészek ártalmatlanították, a másik elkövetőt zárt tárgyaláson ítélték börtönbüntetésre.
Nem is én lennék, ha ezt a kis visszaemlékezést ne használnám ki arra, hogy párhuzamokat vonjak a mai kor egyik legnagyobb biztonsági kihívásaival, ami a radikalizmus és a radikalizáció, valamint ezeknek a jelei és folyamata.
Hiszen a balassagyarmati túszdráma nem január 7-én, hanem sokkal korábban kezdődött. Az elkövetők testvérek voltak, édesanyjuk a járási pártbizottság személyzeti előadója volt, édesapjuk határőrként dolgozott.
A túszdráma hátterében pont a családi háttér, a gyerekek nevelése, vagy inkább a nem nevelése állhatott. Ugyanis a szülők az akkori pártrendszer káderei voltak, akik inkább a saját megítélésükkel, karrierjükkel voltak elfoglalva. Az apa egy szegény család sarjaként a kötelező sorkatonai szolgálatot követően tiszti iskolába tanult, ahová felettesei küldték. Megfelelő előtanulmányokkal nem rendelkezett, de „szorgalma” az előmeneteli létra teteje felé vitte. A családban három fiúgyerek született, akik nevelésére a szülők nem sok időt szántak, inkább saját hatalmukat építették. A szülők a munkájuk miatt folyamatosan távol voltak a gyerekektől, amit a karrierépítésből származó jövedelemmel akartak ellensúlyozni. Igyekeztek mindent megvenni a gyerekeknek, jó anyagi körülményeket teremtettek. A megszerzett pénzből viszont egy dolgot nem tudtak a gyerekeknek megadni, az pedig a szülői szeretet.
Az apa a pályafutása és hatalom hatására - gondolom azért volt ott sok stressz és felelősség is – alkoholistává vált.
A szülői felügyelet és a szeretet hiánya, a szülők pártállami kádereknek kiszemelt karrierista hozzáállása, olyan helyzetbe hozta a fiúkat, hogy ők sérthetetlennek érezték magukat, úgy gondolták, hogy bármit megtehetnek, hiszen van pénz és hatalom, ami mindentől megvédi őket. Több balhéjuk is volt a testvéreknek. Bármerre jártak mindenhol csak botrányt okoztak. Vagyon elleni bűncselekmények elkövetése kapcsán a büntetés elmaradt, hiszen apjuk kapcsolatait kihasználva elsikálták az ügyeiket.
A nagyobbik testvér kopaszra borotválta fejét, olyan Budapesti és Balassagyarmati szubkultúrájú csoport tagja lett, amit az akkori társadalom sem nézett jó szemmel.
A nagyobbik testvérpár barátaiknak elmondta, hogy fegyveres túszejtésre készülnek, és a remélt váltságdíjból szerettek volna Nyugatra szökni. Ezt nem hitték el nekik. A fiúk magatartása megváltozott, a cselekményüket megelőző időszakban visszahúzódóvá, csendesebbé váltak.
A fentiekből látható, hogy a terrorcselekmény elött voltak jelek, jelzések, amit a család, a barátok, a rokonok, az iskolai és egyéb közösségek nem jól, vagy egyáltalán nem észleltek. Ezt szeretné elkerülni a CARE az általa kialakított képzésekkel, figyelemfelhívó előadásokkal. Hiszem és elkötelezettje vagyok, hogy a társadalom megfelelő felkészítésével a baj megelőzhető, és az emberek biztonságtudatossága folyamatosan fejleszthető. A múltbéli eseményekből tanulnunk kell és ezt fogalmazta meg Jared Diamond is.
„Két kor között a körülmények nem mindig teljesen azonosak, de van bennük épp elég azonosság ahhoz, hogy mi a jelenkorban tanulhassunk a múlt eseményeiből.” - Jared Diamond