Bombariadó Országszerte! 313 iskolát fenyegetett meg az Iszlám Állam!

Bombariadó Országszerte! 313 iskolát fenyegetett meg az Iszlám Állam!

Bombariadó miatt ürítettek ki több iskolát Budapesten és országszerte. A A kiszemelt intézmények olyan levelet kaptak, amelyben azzal fenyegetik meg őket, hogy bomba van az épületükben - és amely úgy fejeződik be, ez Allah akarata.

Kedves Olvasó!

 

Engedjétek meg, hogy a bombariadókat követően két nappal tegyem a dolgom és felhívjam a figyelmet a körülöttünk fel- felbukkanó veszélyekre. Rámutassak felelősségünkre, hogy gyermekeink és munkahelyeink biztonságának garantálása nem csak az állam, az állami szervek, hanem a mi egyéni felelősségünk is. Hiszen a biztonság kialakítása csak közösen, együttműködve lehetséges.

bomb2Aznap, mikor a sorozatos bombariadó híre napvilágot látott, rögtön valami diákcsínyre gondoltam, majd mikor a fenyegetés szövegét megküldték és elolvastam, azonnal komolyabb események sorozata jutott eszembe. De az is rögtön végigsöpört az agyamon, hogy gyermekeim, hogy gyermekeink tudják-e, hogy konkrét fenyegetés esetén mit és hogyan is kellene tenni? Tudják-e egyáltalán, hogy hogyan is jutunk el idáig?

Tudja-e, hogy ha ilyen jeleket lát, észlel, ilyen cselekmények tervezéséről hall, azt kinek és hogyan tudja jelezni? Tudja- e, vannak-e ismeretei, hogy ilyen szituációkban, hogyan kell viselkedni? Mit tegyen, ha egy támadás történik az iskolában? Tudja-e, hogyha a rendvédelmi szervek megjelennek az iskolában, akkor hogyan kell viselkedni, hogyan kell kommunikálni? Egyáltalán mit tud ebben a témába? És rögtön eszembe jut az iskolai lövöldözések, az iskolai erőszak témája is.

Igen! Mindegy, hogy bombával fenyegetnek, lövöldöznek, vagy bántalmaznak, fel kell lépni ellene. Sőt a jövőnket, gyermekeinket senki se fenyegesse, senki se tegye ki őket ilyen értelmetlen fenyegetésnek az önös érdekei miatt.

Valljuk be, hogy megtanítjuk gyermekeinknek, hogy köszönjenek, hogy aki elesik, azt fel kell segíteni, annak támogatást kell adni. Megtanítjuk őket arra, hogy a közlekedés veszélyes üzem és milyen és mennyi szabályt kell betartani. Megtanítjuk őket arra, hogy mossanak kezet. És még sok mindenre, ami nem önös érdek, hanem egyben a közösségre való ódafigyelés fontosságát is közvetíti. 

Törődjenek magukkal, de másokkal is. Kedves Olvasó! Gyermekeink kaptak-e már olyan képzést, hogy az online, és az offline térben milyen veszélyeknek vannak kitéve, hogy a radikalizáció, az internet milyen veszélyeket rejt magában és hogy mit tudunk ellen tenni. Szerintem ...... .

A Civil Akadémia a Radikalizmus Ellen és a Harmonikus Nevelés és a többi együttműködő társai pont ezekre a veszélyekre szeretné felhívni a figyelmet. Mind a pedagógusoknak, mind a segítő szolgálatoknak, mind a rendvédelmi szervezetek dolgozóinak, és természetesen a gyerekeknek. Kidolgozott és kipróbált oktatási modulokkal, akkreditál képzésekkel, több éves ilyen tapasztalattal segítünk, hogy a jelek, jelzések, folyamatok mindenkinek megismerhetőek legyenek és ennek megfelelően felelősen tudjanak cselekedni.  

Kérem keressen és kérje oktatásainkak, képzéseinket, tréningjeinket, hogy a jövőt és a biztonságot mi formáljuk!

Vissza

Kiss Gábor egyéni vállalkozó

Nyilvántartási szám: 56867567
Felnőttképzési szám: B/2022/000335