Amikor a jelzés külföldről jön: A győri eset tanulságai és a megelőzés ereje
Szeptember közepén egy megdöbbentő hír rázta meg a hazai közvéleményt: a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda munkatársai elfogtak egy 16 éves győri középiskolást, aki tömeges mészárlást és terrorcselekményt tervezett adták hírül a híradások. A fiatal egy mesterséges intelligencián alapuló csevegőrobottal (AI chatbot) osztotta meg vérfagyasztó terveit, olyan mondatokkal, mint „nem lehet kegyelem” és „ez hamarosan tömeges atrocitás lesz” -idézték a hírportálok. Az MI-fejlesztő cég automatikus szűrői azonban észlelték a fenyegetést, riasztották az amerikai Szövetségi Nyomozó Irodát (FBI), akik ezt követően adták át a jelzést a magyar hatóságoknak a sajtó információi szerint. A gyors magyar rendőri beavatkozás kétségkívül sikeresen megakadályozta a tragédiát – de civil szervezetként nem mehetünk el a strukturális kérdések mellett.
Miért a tengerentúlról kell érkeznie a figyelmeztetésnek?
Nem csak ennek az eset kapcsán merül fel a kérdés: Erről miért nem a magyar hatóságok szereznek elsőként tudomást? Miért van az, hogy szinte az összes ilyen jellegű radikalizációs vagy terrorveszélyre utaló jelzés külföldi társszervektől érkezik a hazai szervekhez?
Bár a nemzetközi partnerség és az információmegosztás kulcsfontosságú, aggasztó látni, hogy a hazai korai felismerő rendszerek és digitális monitorozási képességek elmaradnak a globális trendektől. Ha egy magyar állampolgár, ráadásul egy kiskorú diák idehaza radikalizálódik a négy fal között, a hazai védelmi hálónak (legyen az kibertér vagy humán környezet) képesnek kellene lennie észlelni a vészjósló jeleket még azelőtt, hogy az adatfolyam megjárná Washingtont.
Megakadályozás helyett megelőzés: Miért nem elég a rendőri fellépés?
Amikor a rendvédelmi szervek berúgják az ajtót és bilincset kattintanak egy fiatal csuklóján, az már a megakadályozás fázisa. Ez egy nagy rendőri siker, de társadalmunk nagy kudarca is. A megakadályozás a tünet kezelése az utolsó másodpercben; a valódi megoldást a megelőzés jelentené. Az állam büntetőjogi igényének érvényesítése elvitathatatlan tény, de a társadalomnak vannak egyéb igényei is.
A rendőri fellépés természeténél fogva reaktív és elnyomó (represszív). Akkor lép életbe, amikor a jogszabályi határt már átlépték, vagy a közvetlen veszély fennáll. A rendőrség nem tud ott ülni minden fiatal mellett a mindennapokban, nem tudja gyógyítani a magányt, az elszigeteltséget, az online térben fellelhető szélsőséges ideológiák iránti fogékonyságot, vagy a kezeletlen mentális problémákat. A bilincs nem fordítja vissza a radikalizációs folyamatot, csak izolálja a veszélyt.
A hiányzó láncszem: Egy működőképes jelzőrendszer kialakítása
Ahhoz, hogy a megelőzés ne csak egy üres politikai jelszó legyen, elengedhetetlen egy strukturált, többszintű hazai jelzőrendszer kialakítása és működtetése. Jelenleg óriási űr tátong az online radikalizációt észlelő nemzetközi techóriások és a hazai mikroközösségek között. Nem várhatjuk el, hogy minden kritikus információ az FBI-on, vagy más európai rendészeti szerven keresztül fusson be.
Egy hatékony nemzeti jelzőrendszernek a következő pilléreken kellene nyugodnia:
- Intézményi csatornák: Az iskolapszichológusok, pedagógusok és szociális munkások számára olyan egyértelmű, anonim és biztonságos protokollokat kell biztosítani, amelyeken keresztül jelezhetik, ha egy fiatal viselkedésében szélsőséges, aggasztó mintázatokat tapasztalnak.
- Civil és szakmai hálózatok: Olyan hidakat kell építeni a hatóságok, a techcégek és a civilek között, amelyek lehetővé teszik a korai fázisú digitális és verbális agresszió szűrését anélkül, hogy az a magánszféra indokolatlan megsértésébe csapna át.
- Társadalmi tudatosítás: Megfelelő képzések és edukációs kampányok kellenek, hogy a környezet – akár egy osztálytárs vagy egy szülő – felismerje az intő jeleket, és tudja, hova fordulhat segítségért, mielőtt a hatósági kényszerintézkedésekre sor kerülne.
A társadalmi összefogás, mint az igazi védvonal
A radikalizáció elleni harcban a rendőri fellépés önmagában teljesen eredménytelen a társadalmi összefogással szemben. Egy fiatal nem egyik napról a másikra válik tömeggyilkosságot tervező radikálissá. Ez egy folyamat, amelynek szinte mindig vannak mikroszkopikus jelei a környezetében: a megváltozott online szokásoktól kezdve az elhidegülésen át a szélsőséges retorika megjelenéséig.
Itt lép be a család, a pedagógusok és a helyi közösségek felelőssége. Ha a szülő észreveszi az elszigetelődést, ha a tanár jelzi a viselkedésváltozást a megfelelően kiépített jelzőrendszeren keresztül, a folyamat még korai szakaszban megállítható.
A Civil Akadémia a Radikalizmus Ellen (CARE) hisszük, hogy a biztonságunk nem kizárólag a titkosszolgálatokon, az FBI-on, vagy a magyar és külföldi rendvédelmi szerbeken múlik. Az igazi védőhálót mi magunk, a társadalom tagjai alkotjuk. Ideje lenne, hogy a korai felismerésre, a professzionális jelzőrendszerekre, valamint a pedagógiai és pszichológiai prevencióra legalább akkora hangsúlyt (és erőforrást) fektessünk, mint az utólagos, fegyveres beavatkozásokra.
A CARE létrehozása óta folyamatosan keresi azokat a támogatókart, együttműködőket, akikkel a társadalom széles rétege megismerheti azokat a jeleket, jelzéseket és folyamatokat, amikkel a baj a veszély ideje korán felismerhető, ……, mert mi ebben hiszünk és ezt tesszük.