A lelki sérülés okozhat e testi sérülést?

A lelki sérülés okozhat e testi sérülést?

Kedves Olvasó! A címben feltett kérdésre nem válaszolok. Döntse el mindenki saját maga, de sajnos ismét eljött az idő, hogy bizonyos hírekre reagáljak.

A COVID-19 pandémiát követően, a gazdasági világválsággal, majd inflációs bummal kellett megküzdenie a társadalmunknak, miközben jött a háború, a háború hatásai, ami még nehezebbé tette mindennapjainkat. Nagyszabású és sok áldozatot követelő támadást hajtott végre egy terrorszervezet a Közel Keleten, majd egy másik, sokak által halottnak hitt terrorszervezet követett el egy iszonyatos támadás európainak mondott nagyvárosában.  

A társadalmak feszülten figyelik a kül- és belpolitikai történések a világ minden részén. Valami készülődik….

Idehaza is lehet érezni a társadalomban lévő feszültséget, aminek jelei az elmúlt napok híradásaiban is rendre megjelentek.  Tanárbántalmazás, munkahely elvesztését okozó közösségi médiában megjelenő obszcén poszt és egy kislány által elkövetett késes támadása a magyarországi Bőny településén.

Én az utóbbira szeretnék reagálni.

A híradásokból megtudhattunk mindent, miszerint: Egyik lány késsel leszúrta osztálytársát, aki az orvosi ellátását követően szerencsére túl van az életveszélyen. A Rendőrség teszi a dolgát, vizsgál, lefoglal. Volt halállista, amelyen több gyerek is szerepelt különféle színekkel. Családon belüli történések, amik hatással lehettek az elkövetőre. Az elkövető édesanyja nemrégiben rendőri intézkedést kért az apa ellen. Települések és lakóik közötti konfliktus. Iskolai csúfolás/bántalmazás. Végezetül persze, az áldozat szülei senkire sem haragszanak.

Köszönet a médiának, akik nagyon jól összeszedték a körülményeket és megosztották velünk, hiszen ez a dolguk, hogy elfogulatlanul tájékoztassanak. Megtették, köszönjük!

Csak egyetlen egy dolgot nem értek. Ha az eseményeket követő pár órában a média ilyen szépen összeszedi a háttérben megbúvó okokat, tényezőket, akkor bizonyos szakemberek erről miért nem tudnak időben??????

Azok, akik minden nap találkoznak a gyerekekkel, mint a szülők, tanárok, a pedagógusok, miért nem rakják össze a puzzle darabkáit. Miért kell drámának, katasztrófának történnie és miért kell hagynunk, hogy a gyerekek a saját jövőjüket örökre negatívan befolyásoló eseményeket éljenek át.

Bizonyos jól fizetett „szakemberek” miért nem tájékoztatják, miért nem hívják fel a figyelmet a jelen kor veszélyeire, a kockázatokra és azokra a folyamatokra, amiket ideje korán kellene felismernie minden szülőnek és gyerekekkel foglalkozó elhívatott segítőnek.

 

Tisztelt Olvasó!

A Civil Akadémia a Radikalizmus Ellen (CARE) ezt teszi. Tájékoztat, figyelmeztet, érzékenyít és oktat. De nem csak a CARE teszi ezt, hanem a CARE együttműködő partnerei is, akik elhívatottak a megelőzés fontosságában.

Kérem keressen minket és készítse fel munkatársait, kollégáit a veszélyek, a kockázatok, a jelek és folyamatok felismerésére.

Vissza

Kiss Gábor egyéni vállalkozó

Nyilvántartási szám: 56867567
Felnőttképzési szám: B/2022/000335