Január 7-én volt az 50. évfordulója a balassagyarmati túszdrámának.
A karácsonyi ünnepeket túlélve, egy-két plusz kilóval gyarapodva, az Óévértékelést követően hátra dőlve terveztem az idei év kezdetét, de olyan hiányérzetem volt. Korábbi tanulmányaim és a terrorelhárítás területén szerzett szakmai tapasztalatom jelezte, hogy valamit elfelejtettem. Az íróasztalnál dolgoztam, mikor eszembe ötlött, és oly melegséggel töltött el, hogy pár hónapja évfordulót tartottam, és mindenki életében fontos kerek évszámhoz értem, 50 lettem. Eszembe jutott a jubileum, amit családommal Prágában töltöttem és gyermekeim büszke arca, hogy apukájuk nem csak a munkában, de a biológiai életben is elért valamit, és akkor villámcsapásként ért, hogy nem csak én lettem koros, hanem, már 50 éve történt a korábbi rendszer legsúlyosabb túszejtése, terrorcselekménye Balassagyarmaton, ahol két tinédzser fegyverrel húsz lányt foglyul ejtett.
Megnézem