NKE RTK Határrendész Tanszék hallgatói tréningeztek.

NKE RTK Határrendész Tanszék hallgatói tréningeztek.

A deviáns magatartások felismerésének képessége, a radikalizmus és a radikalizáció megelőzése a tét. A tréningen azon kompetenciák fejlesztése került előtérbe, amivel a radikalizáció kialakulása megelőzhető és ideje korán felismerhető. A megismerés és az együttműködés fontosságát hangsúlyoztuk, valamint a biztonságos munkakörnyezet iránti igényt fejlesztettük.

A kommunikáció és az értő figyelem fontossága is célkeresztbe került, hogy ezen keresztül is rámutassunk, hogy a radikalizmus megjelenését mennyire befolyásolhatják az egyéni értékek, és ennek hátterében meghúzódó, az identitás, az önmegvalósítás, a valahova tartozás belülről fakadó igénye, és egyéb negatív környezeti hatások.. Minden résztvevő saját észlelése alapján érezhette, hogy ez hogyan is néz ki, milyen hatásai vannak, azok milyen érzéseket válthatnak ki. A megismerés, az empátia és az együttműködés is fontos képesség, ezért ezekről is beszélgettünk.

A tréning menetébe beépítésre került egy rövid, de annál értékesebb tudásbázist nyújtó előadás, amit Attila prezentált. Ezután a résztvevők ismételten, saját tapasztalataikat felhasználva csoportosan dolgoztak a biztonságos munkahelyek kialakításának feltételeiről. A bizalomra épülő és a napi rutinoktól mentes munkakörnyezet kialakításának megléte garantálhatja azt a fajta biztonságot, amivel a munkanap végén mindenki épségben hazamehet....  

 

kephor13a

 

 

hortrening4

Vissza

Kiss Gábor egyéni vállalkozó

Nyilvántartási szám: 56867567
Felnőttképzési szám: B/2022/000335